2014.05.26.
18:10

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Eperszörp-alaprecept


commission__strawberry_jam_by_cute_creations-d4f564n.jpgTegnap gyorsan nekiláttam a befőzésnek, mert az eper egy nagyon hamar romlandó gyümölcs, ráadásul a barátommal nemsokára összeköltözünk, és kijelentette, hogy márpedig lekvár, és szörp nélkül nem léphetem át a küszöböt.
Először a szörpöt készítettem el, bár a végeredményt inkább szirupnak nevezném, hiszen elég tömény oldat lett a végeredmény. Alig várom már, hogy kipróbáljam, szerintem akár sütikhez is zseniális lehet, viszont az az érzésem, hogy inkább szódával felöntve fogjuk megiszogatni.

 receptlap_1.jpg

Az epret megmossuk.
Zöldjét eltávolítjuk.
Kisebb darabokra vágjuk.
Egy nagyobb átmérőjű lábosba tesszük, majd vízzel felengedjük.
Felforraljuk, majd 5-10 percig tovább főzzük.
Leszűrjük.
Az így kapott "előszörpöt" visszaöntjük a lábosba.
Hozzákeverjük a cukrot.
Újra felforraljuk, és hagyjuk, hogy egy kicsit besűrűsödjön.
Még forrón a fertőtlenített üvegekbe töltjük.
Légmentesen lezárjuk az üvegeket, majd 5 percre fejjel lefelé fordítjuk azokat.
Becsavarjuk egy tiszta konyharuhába, és legalább egy éjszakát pihentetjük.

Sweet tipp: ha mindenképpen tartósítószert szeretnél adni a szörpödhöz, akkor speciális erre a célra gyártott tartósító szert válassz.( Pár száz forintért kapható az üzletekben.) Ezt a leszűrés után, egy kevés előszörppel melegítsd össze, amíg a szemcsék elolvadnak, és így add a cukrozott részhez.

Hűvös, sötét helyen, akár 6 hónapig is eláll.

eperkem.png

 

Sweet tipp: a befőzéshez szükséges edények fertőtlenítéséhez praktikákat a facebook oldalamon olvashatsz.

https://www.facebook.com/blogthesweetlife

 

TOVÁBBI NAGYON SZÉP NAPOT KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!

/Mademoiselle Marshmallow/



komment

Címkék: eper szedd magad eperszörp házi szörp szörp készítés házilag

A bejegyzés trackback címe:

https://thesweetlife.blog.hu/api/trackback/id/tr726210975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása