2013.10.10.
14:39

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Vajas tészta

Ahogyan ígértem, ma bemutatom a szorgos, és lelkes sütni vágyó asszonyoknak, és férfiaknak a igazi, hagyományos vajas tészta receptjét. Kicsit macerás, de nem kivitelezhetetlen, sőt!

receptvajasteszta_1.jpg

Elkészítése:

Először egy úgy nevezett vajas részt kell készíteni.
Úgy készítjük, hogy a vaj 80%-át a liszt 20%-át összekeverjük, majd felhasználásig a hűtőszekrénybe tesszük.
A következő rész az előtészta készítése.
Ez a megmaradt liszt és vaj, illetve az ecet, só, és a víz keveréke.
Akkor jó a tésztánk, ha csomómentes, gyúrásnál az edény, illetve munkaasztal falától elválik.
Az elkészült masszát kigömbölyítjük, felületét enyhén belisztezzük, majd késsel bevágjuk.
20-25 percig pihentetjük.
Most következik a vajas rész beburkolása az előtésztába.
Az előtésztát lóhere alakúra nyújtjuk, majd a közepére helyezzük a vajas részt.
A szemközti füleket egymásra hajtjuk, hogy végül egy batyu szerűséget kapjunk.
Az így kapott tésztát lisztezett munkaasztalon kinyújtjuk.
Egyszer szimplán, majd egyszer duplán hajtjuk a tésztát.

A két féle hajtás között a tésztát mindig el kell forgatni 90'-kal! 

Rövid ideig (kb.10-15 perc) pihentetjük.
Majd megismételjük a szimpla, illetve dupla hajtást.
(A vajas tésztát, tehát összesen négyszer hajtjuk.)


Az utolsó hajtás után megint egy 20-30 percig pihenni hagyjuk.

Felhasználásától függően 230-250'C-on sütjük a vajas tésztával készült termékeket.

Mint írtam is, a csokis rolókhoz bolti tésztát használtam, amit már nem kellett hajtogatnom, így nem tudtam fázis képeket készíteni, de találtam az interneten egy remek képet, ráadásul leírással.

Íme:szimpla.jpgdupla.jpgKép forrása: http://zsuzsasuti.blogspot.hu

Sweet tipp: ha a tésztát nem használjuk fel azonnal, akkor légmetesen lezárva nyugodtan eltehetjük a mélyhűtőbe. Ekkor célszerű, ha csak az első két hajtást végezzük el, és a másik kettőt pedig csak a tészta kiengedése után, a felhasználás elöttre hagyjuk.

teszta_1.jpg

NAGYON JÓ SÜTÖGETÉST, ÉS MÉG JOBB EREDMÉNYT KÍVÁNOK!

/Mademoiselle Marshmallow/



2 komment

Címkék: Csokis Roló

A bejegyzés trackback címe:

https://thesweetlife.blog.hu/api/trackback/id/tr575561916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2013.10.11. 14:00:06

Mint sok műszaki rajzot nézegető ember, egyből feltűnt hogy valaminem stimmel a dupla hajtás ábrájával. Az alsó nézeten a középső vízszintes vonal nem érhet végig jobbról balra, hiszen ez azt jelentené hogy kettévágtuk a tésztát és a két hajtogatott felet egymásra tesszük. Tehát a bal oldalát meg kell rövidíteni, jelezve hogy ott a hajtás. Az alsó vonalat pedig a bal oldalra kell teljesen kitolni, a jobb oldalon nem érheti el a szélét (tehát pont fordítva ahhoz képest ahogy most van). Így a tészta egy ide-oda vonalat írna le. A másik megoldás ha a két szélének behajtása után egymás felé hajtjuk a két felét, nem "szét". Akkor persze megint máshogy nézne ki, egy U alakot írna le a tészta amint a függőleges szárai vissza vannak hajtva a belseje felé. Gyanítom hogy a fotókon ez a verzió van.

Mademoiselle Marshmallow 2013.10.11. 14:21:42

Kedves Tapmancs!

Köszönöm szépen az észrevételt. Sajnos a műszaki rajzokhoz én nem értek, és mint a bejegyzésben említettem az illusztràciót sem én készítettem. Elég sokszor készítettem viszont vajas tésztát, és a hajtogatás mikéntjének leírása elég bonyolult, ezért örültem meg ennek a képnek. Szerintem nagyon átláthatóan van megfogalmazva, a kép pedig inkább csak segítség lenne...remélem ha van más is, akit félrevezett a hibás műszaki rajz, az elolvassa az észrevételedet mielött nekilát a hajtogatásnak. Igérem legközelebbi vajas tésztámat részletesen dokumentálva közzéteszem itt a blogon. Köszönettel: Mademoiselle Marshmallow