2013.10.27.
09:12

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Póker torta

Egy titkos társaságnak készítettem ezt a tortát, akik minden csütörtökön összegyűlnek és hódolnak bűnös szenvedélyüknek:
a kártyának.

Viccen kívül egy pókeres csapat kérte tőlem, a házigazda szülinapja alkalmából. A torta közepén a serleg, benne a focilabdával az ünnepelt másik nagy kedvencét a futballt jelképezi.
pokercake.jpg

Elkészítése:

Először kisütöttem egy 7 tojásos piskótát sima kerek tortaformában.
Ezután, ha jól emlékszem kilenc, vagy tíz tojásból készítettem egy másik piskótát, amit viszont már egy tepsibe tettem.
Mindkettőt külön-külön betöltöttem kávés csokoládé krémmel.
Dermesztés után a kerek tortát kettévágtam, és a két darabot a négyszögletes alak két oldalához illesztettem.
Kicsit faragtam innen-onnan, hogy megfelelően illeszkedjen.
Végül pedig egy kis maradék krémmel fixáltám, hogy minden szépen a helyén maradjon.
Ekkor így nézett ki a torta: 

Fotor0102795647.jpg

Sweet tipp: mielőtt belekezdenél a sütésbe mindenképp össze kell mérni a a tepsi szélességét a tortaforma átmérőjével.

Erre tettem rá a zöld marcipán borítást, majd az oldalára a bőr színűt.
A barna szegélyt helyenként a habkártya egyenes felével bevágtam, de úgy, hogy ne szakítsa át a marcipánt, csak egy egyenes mélyedés maradjon. 
A vonalak mentén pedig fogpiszkálóval bepöttyöztem, ezzel jelezve a varrást.
Sárga marcipánból nudlit sodortam ebből lettek a számok és annak a szegélye.
A zsetonokat és a kártyapaklit előre elkészítettem, tehát azokat csak fel kellett helyezni.
(Kicsit szomorú voltam, mert az első zsetonok sokkal élethűbbek lettek, de arányaiban túl nagy lett volna az asztalra, így nem azok kerültek a tortára.)
A serlegen sokat filóztam, mert nem akartam egy tömör marcipánt odatenni, így végül egy csészét körbe öleltem a kinyújtott marcipánnal, és hagytam így megszáradni. eztán hozzá illesztettem két oldalt a fogókat, és arany lüszter porral befestettem a felületét.
A labda viszont már tömör fél gömb, a kupa méreteihez igazítva.
Szépen lassan minden felkerült a helyére, és kész is lett a póker torta.

NAGYON JÓ TORTÁZÁST DE MÉG SZEBB EREDMÉNYT KÍVÁNOK!
/Mademoiselle Marshmallow/



2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://thesweetlife.blog.hu/api/trackback/id/tr225601114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fd 2013.10.28. 12:59:55

kicsit trollkodok: aki nem annyire szereti a matekot, hgy számolgasson, az a kerek tortaforma _átmérőjét_ vesse össze a tepsi szélességével :)

de az ötletért mindenképpen respekt a csapatnak, és dícséret a kivitelezőnek - egy pókeres

Mademoiselle Marshmallow 2013.10.28. 13:25:26

Jogos! :)

A kör torta átmérőjének kell megegyeznie a tepsi szélességével.

Köszönöm a kedves szavakat, máskor is szeretettel várlak a blogon!