2013.10.29.
18:44

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Egészséges Halloweeni Sütőtökgolyók

Évek óta hagyomány megünnepelni nálunk a Halloweent. Sajnos eddig nem sikerült igazi beöltözős bulit találnunk, ezért mi az év ezen napján mókás kosztümökbe bújunk, lámpást faragunk, ebédre sütőtök krémlevest eszünk, ami alatt természetesen hátborzongató kísértetjárós zene szól, este pedig megnézünk egy horrorfilmet, miközben ezeket a golyócskákat majszoljuk.
Idén azonban a kedvesemnek pont ezen a pár napon kellett üzleti útra mennie, ezért kicsit felborulnak a szokások. A hangulat kedvéért már most elkészítettem a finomságot, lámpást pedig csak szombaton faragunk majd együtt. Remélem addigra sikerül szereznem valahonnan mini halloweeni tököket is, mert egy katalógusban láttam, és nagyon megtetszettek, de mire eljutottam a boltba már sajnos egy sem volt.
tökgolyók_1.jpgSweet tipp: a porcukrot helyettesítsd nyírfaporcukorral, vagy egy kevés mézzel, és akkor teljesen egészségesek lesznek a golyóbisok.


Elkészítése:

Az alapanyagokat gondosan előkészítjük.
A sütőtököt gondosan megmossuk, félbevágjuk és puhára sütjük.
Miután kihűlt, a belsejét egy tálba kanalazzuk.
Hozzáadjuk a többi alapanyagot is, majd kézzel, vagy kanállal összedolgozzuk.
Kis golyókat formálunk belőle.
Rövid ideig hűtőben pihentetjük.
Tortadarából mókás és félelmetes arcot "rajzolunk" a tökfejeknek.
tumblr_mb6m7ulxVq1ro0vmko1_1280.jpg



Sweet tipp: akkor jó az állaga, ha gyúrás közben elválik az edény falától, és kicsit benedvesített kézzel gombócokat tudunk formálni belőle, ami nem ragad a tálcához.
Szükség esetén a szárazanyag tartalom nyugodtan növelhető!

 waaa_1.jpg

NAGYON JÓ TÖKÖZÉST, DE MÉG FÉLELMETESEBB HALLOWEENT KÍVÁNOK!
/Mademoiselle Marshmallow/

 



Szólj hozzá!

Címkék: kókusz cukormentes Halloween sütőtökgolyók rgészséges finomság

A bejegyzés trackback címe:

https://thesweetlife.blog.hu/api/trackback/id/tr145605055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.