2014.06.10.
14:49

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Sós-karamell Fudge

A legkevésbé sem szeretném túlbonyolítani ezt a bejegyzést, hiszen valószínűleg ez az egyik legegyszerűbb édesség amit valaha készítettem, viszont a legfinomabb is, hiszen hosszú idők óta ez az az édesség az aminek nem tudok ellenállni.

kanalka.jpg

Sweet tipp: a vajat vegyük ki a hűtőből mielőtt nekikezdenénk a cukor olvasztásának, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen mire szükségünk lesz rá, a csokoládét pedig körülbelül egy percre /betartva a harminc másodperces szabályt!/ tegyük be a mikróba, hogy ne legyen szilárd, viszont folyékony se mikor összekeverjük a karamellel.receptlap2.jpg


Az alapanyagokat kimérjük.
A cukrot elkeverjük a sóval és feltesszük egy serpenyőbe olvadni.
Amint karamellizálódni kezd hozzáöntjük a tejet.
Pár percig kevergetve tovább főzzük, majd levesszük a tűzről.
Még melegen, hozzáadjuk a szobahőmérsékletű vajat.
Kicsit visszahűtve, de még melegen az egészet alaposan hozzákeverjük a körülbelül 30 'C-os csokihoz.
Egy félbehajtott zsírpapír egyik felén egyenletesen elterítjük a masszát, majd ráhajtjuk a papír másik felét.
A kezünkkel a széleit elegyengetjük.
Hűtőben pihentetjük pár órát.
Onnan kivéve egy éles késsel egyenletes téglatestekre, kockákra, vagy rombuszokra vágjuk.
Szeletenként zsírpapírba csomagoljuk, szaloncukor szerűen.

 

Sweet tipp: amikor a karamellt hozzákeverjük a csokihoz, kicsit fura lesz az állaga, mintha megégett volna, de ez ne rémisszen meg senkit!

kep_4.png

Sweet tipp: azonnal fogyasztva is isteni, de még finomabb, ha pár napig pihentetjük, ez alatt puhul és az ízek is jobban összeérnek.

 www.facebook.com/blogthesweetlife

NAGYON JÓ FŐZŐCSKÉZÉST ÉS MÉG SZEBB NAPOT KÍVÁNOK MINDENKINEK!
/Mademoiselle Marshmallow/



Szólj hozzá!

Címkék: csokoládé egyszerű karamell fudge harminc másodperces szabály sóskaramell

A bejegyzés trackback címe:

https://thesweetlife.blog.hu/api/trackback/id/tr526291718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.