Ma részt vettem életem első eperszedésén. 
Az, hogy magadnak szedheted le a hőn áhított epret elsőre hatalmas mókának látszik, amikor azonban élesbe kerül a dolog, akkor már nem annyira izgalmas, hanem komoly fizikai munka. Legalábbis ezt olvastam a legtöbb ezzel foglalkozó weboldalon, ahol fel akarják készíteni a lelkes szüretelőket.
Na nem csalódtam magamban, ugyanis, amikor kellő közelségbe értünk az autóval, és megpillantottam azt a körülbelül 70 embert aki már lelkesen guggolgatott, és gyűjtögette az epreket a kis kosárkájába, akkor tudtam, hogy ez a nekem való szombati elfoglaltság.
A későbbiekben ez az érzés csak fokozódott, hiszen hamar rájöttem, hogy itt nem eper szedésről, hanem eper vadászatról lesz szó. Mikor még csak a szedő edényeinket mentünk leméretni- amihez szerencsére külön sor van-már akkor harcba hívott egy kisfiú, akinek a ládája gigantikus méretű eprekkel volt tele, és olyan büszkén cipelte, ami felért egy felszólítással: "Úgyse szedsz ennél nagyobbat!"

Az eper földre érve fogadott a második kihívás, ugyanis nekünk későn érkezőknek-délelőtt 10 óra-nem csak az eprek begyűjtése jelentette a feladatot, hanem az érett, fogyasztható szemek megtalálása is. Úgy tudnám a legjobban leírni, hogy minden 30-40 szem éretlen eper után járt egy érett. Igazi kihívás volt tökéleteset találni, ami miatt a kisfiú óriásira nőtt vérvörös eprei csak még nagyobb pofátlanságnak tűntek. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy senkivel, és semmivel sem törődök, de megtöltöm azt a ládát a lehető legpirosabb eprekkel, még ha addig élek is.
Hamar híre ment, hogy a szebbek hátul vannak, ezért mindenki gyorsan igyekezett befelé, nehogy a másik elhappolja előle a szebbeket. Vigyázni kellett, hiszen, ha valaki azt látta, hogy sokat időzöl egy helyen, és gyanúsan sokat pakolgatsz a  kosaradba, hamar ott teremtek, és akkor lőttek a titkos lelőhelyednek. Gyorsnak és szemfülesnek kell lenni, ha nem akartad az egész napot kint tölteni a melegben. Én nem tudom, hogy miféle gyűjtögető ösztönök jöttetek elő belőlem, de hamar rájöttem, hogy a szebb szemeket bizony bent, a levelek között, találja az ember, ahova a legtöbb ember nem nyúl, mert az átlag szüretelő, csak az útjába kerülő ki-ki pirosló szemekért hajolgat le. Én azonban mint akinek legalábbis az élete múlik rajta, szinte alig egyenesedtem fel, és túrtam sorra arrébb a leveleket, megszállottan kutatva a piros szemek után. A tálcámat sem cipeltem, ugyanis az csak hátráltatott volna a mozgásban. Inkább a kezembe szedegettem, és amikor már nem bírtam többet, akkor tettem be a ládámba. Ez azért is bizonyult jó taktikának, mert így könnyebben bejárhattam nagyobb területet, és tényleg csak az arra érdemes szemeket szakítottam le, hiszen nem tudtam abba a hibába esni, hogy csak szedem, és rakom, szedem és rakom megállás nélkül egyetlen egy helyről, majd a végén rácsodálkozom, hogy csupa éretlen és, vagy rohadt gyümölcsökkel van teli a kosaram. Így járt az egyik idősebb pár, akik mikor rájöttek, hogy a zöld epret nem szeretnék kifizetni, az egészet a földre öntötték, amit én hatalmas tiszteletlenségnek érzek, hiszen, ha ott hagyták volna őket, egy-két nap alatt szép, nagy, színes eprekké érhettek volna, örömet szerezve vele valakinek. Na mindegy, nekem ezzel a technikával bő egy óra múlva telt be a ládám,és körülbelül nyolc kilót gyűjtöttünk.
Nagyon jól éreztem magam, itthon széjjelebb terítettem őket, hogy ne legyenek egymás hegyén-hátán, ne nyomorgassák egymást.
Most pedig várják, hogy holnap elkészüljön belőlük a finom szörp és lekvár.
(A receptet természetesen majd felteszem.)

Itt van egy aktuális lista a Szedd Magad Eper Földekről GPS koordinátákkal:
(Mi Pomázon voltunk):

http://antalvali.com/szedd-magad-eper.html

REMÉLEM NEKTEK IS LEGALÁBB ILYEN KALANDOS SZOMBATOTOK VOLT!
TOVÁBBI SZÉP ESTÉT KÍVÁNOK!

/Mademoiselle Marhmallow/

 www.facebook.com/blogthesweetlife