2013.07.01.
12:00

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Eperhabkrém és barátai

Mielőtt megosztanám Veletek ennek a  frissítő gyümölcshabnak a receptjét, hadd áruljam el Nektek, hogy nem csak eperből, de málnából, ribizliből, sőt barackból, vagy akár vegyes gyümölcsből is fenséges krémhabokat készíthettek.Untitled-1.jpg

 

Elkészítése:


Az alapanyagokat gondosan kimérjük.
Az epret alaposan megmossuk és eltávolítjuk a zöldjét.
Kisebb darabokra vágjuk, és egy tálba helyezzük.
Hozzá adjuk a porcukrot, a citromlevelet és a mentaleveleket.
Egy habverő, vagy villa segítségével homogenizáljuk őket, ha  így nem sikerülne, vagy folyékonyabb krémet szeretnénk, akkor botmixerrel turmixoljuk össze.
(Miután végeztél ne felejts el eltávolítani a leveleket!)

A tejszínhabot verd fel keményre és szépen fokozatosan add a gyümölcshöz.
Először csak egy picikét keverj bele, majd apránként adagold a többit.
Tedd hűtőbe, hagyd kihűlni, majd szervírozd hideg pohárkákban.
Díszítsd mentalevéllel, citromkarikával.

 

Sweet tipp: a tejszínt csak akkor tudod felverni, ha hideg! Ezért mindenképp pihentesd hűtőben egy-két órát felhasználás előtt.

 

eperkrem.jpg

 

Ugyanez a receptúra egy kis piskótával kiegészítve kész desszertet eredményez.

Eperhab kuglóf

A fent leírt módon elkészítjük a krémet, azzal a különbséggel, hogy a felszeletelt eper két harmadát keverjük csak össze a porcukorral, a maradék egy harmadot félretesszük. Piskótát készítünk, vagy veszünk, és beletördeljük a masszánkba.
Az eperdarabokat is beledobáljuk, majd az egészet egy előre lehűtött kuglóf formába tesszük.

Sweet tipp: a legideálisabb üvegből készült formát használni.

A tetejét folpackkal letakargatjuk és a mélyhűtőben pihentetjük egy-két órát. Amikor elkészült, felfordítva szépen kicsusszan a formából.

 

Sweet tipp: a citromlevet mindenképpen még a cukros gyümölcspéphez add, nehogy a tejszínhab kicsapódjon!

 

 

/A recept alapján 4 személynek ideális mennyiségű eperhabkrém készíthető el. A hozzáadott cukor mennyisége ízlés, illetve a gyümölcs fajtája és édessége szerint nyugodtan változtatható./

 

 

NAGYON JÓ FŐZŐCSKÉZÉST ÉS MÉG JOBB ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK!

/Mademoiselle Marshmallow/



Szólj hozzá!

Címkék: piskóta

A bejegyzés trackback címe:

https://thesweetlife.blog.hu/api/trackback/id/tr505376217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása