2013.10.20.
19:26

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Csokoládé fondant

Ma ismét egy személyes nagy kedvencemet hoztam el Nektek mutatóba: a Gordon Ramsay-féle Csokoládé fondant-ot.
A barátommal nagyon szeretjük, igaz főleg hideg téli napokon szoktuk elkészíteni, de most valahogy megjött a kedvem ehhez a kis csokibombához. 

A blog többi bejegyzéséhez hasonlóan, ezt is az egyszerű, de nagyszerű receptek közé sorolnám. Egyedül talán a megfelelő sütési idő eltalálása jelenthet gondot, ugyanis a süti lelke a lágy, folyékony belső rész.
(Nem is tudom mi van velem, előbb a Creme Brulee, most meg ez...azt hiszem megállapíthatom, hogy a "belül folyós" sütik a gyengéim! :) )

csokifondant_1.jpg

Elkészítése:

-A csokoládét vízfürdő felett, vagy a harminc másodperces szabályt követve a mikróban felolvasztjuk.
-Olvadás után egyneművé keverjük, és hűlni hagyjuk.
-Az egész tojásokat, a tojásfehérjét és a cukrot  elektromos habverővel  kihabosítsuk.

-Ezt a langyos csokoládékeverékkel  elkeverjük.
-Végül hozzáadjuk a kakaóporral elkevert lisztet, vagy az őrölt mandulát.
-Formákba öntjük, majd előmelegített 160'C-os sütőben körülbelül 10-12 percig sütjük.
-Melegen tálaljuk.

-Áfonya, vagy ribizlilekvárral a legfinomabb! :)

Sweet tipp 1: vigyázz, hogy amikor a csokoládéhoz kevered a tojásos masszát, akkor a csoki ne legyen forró, mert különben kicsapódik a tojás!

Sweet tipp 2: készülhet szuflé-, muffin-, vagy akár szivecske formájú szilikon sütőben is.

Sweet tipp 3: mivel minden sütő más, és más, így elég nehéz egy általános sütési időt mondani. A tíz-tizenkét perc egy körülbelüli időtartam. Azt, hogy a Te sütőddel mennyi idő, azt sajnos Neked kell kitapasztalni. Javaslom, hogy tíz perc után, mikor látod, hogy kívülről már muffin szerű kérget kapott, akkor kapcsold le, és teszteld le milyen lett. Ennyi idő elég, hogy nyers ne maradjon, a továbbiakban pedig tudsz majd az idővel játszani. Egy biztos, legyen kicsit, vagy nagyon folyós, mindenképpen nagyon finom lesz.

 

csokoladefondant.jpg

NAGYON JÓ SÜTÖGETÉST, DE MÉG JOBB ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK!

/Mademoiselle Marshmallow/



3 komment

Címkék: étcsokoládé Gordon Ramsay harminc másodperces szabály csokoládé fondant

2013.10.15.
10:40

Írta: Mademoiselle Marshmallow

A Répatorta

Évekkel ezelőtt jött rám ez a nagy répatorta láz. Mindenhol receptek után kerestem-kutattam. Egy csomó verziót kipróbáltam, de volt amelyik túl száraz, volt amelyik túl édes volt, vagy egyszerűen csak a répához nem volt köze az alapanyagoknak. Aztán valahol(?) rábukkantam erre a receptre, és ez maga volt
A Répatorta
Az állaga nem szivacsos, hanem kellemesen lágy, piskóta szerű, de mégse, mert a répa valami olyan extra ízt és állagot ad neki, ami felejthetetlen. A tetején az egyszerű máz, a kis marcipán répával pedig tökéletesen kiegészíti, nincs szükség lekvárra, vagy dzsemre, ami elnyomja a tésztát.
...Na jó, azért azzal se rossz....:)repareceptlap_3.jpg
Elkészítése:

Az alapanyagokat gondosan előkészítjük.

A répákat megpucoljuk, és lereszeljük.
A tojássárgát, a vajjal, és az olajjal jó alaposan elkeverjük.
Majd ehhez adjuk a répát, a vaníliás cukrot, és a liszttel alaposan elkevert sütőport, fahéjat, és gyömbért.
Vajjal kikent, és lisztezett tortakarikába öntjük a masszát.
Előmelegített 180'C-os sütőben készre sütjük.

A mázhoz felmelegítjük a vajat, nem kell hogy forró, folyékony állagú legyen, csak meleg.
Ekkor hozzáadjuk a porcukrot, robotgéppel habosítjuk, majd ehhez jön a citromlé, és a fehérje, amivel tovább keverjük, amíg hűl, és krémszerű állaga nem lesz.

A mázat a tortára kenjük, hagyjuk megdermedni, majd marcipán répácskákkal, vagy fél dióval díszítjük.

Sweet tipp: a marcipánrépákat  készen is megvásárolhatod, de akár Te is könnyedén elkészítheted.


repatortaa.jpg

NAGYON JÓ SÜTÖGETÉST, DE MÉG JOBB ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK!

/Mademoiselle Marshmallow/



Szólj hozzá!

2013.10.10.
14:39

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Vajas tészta

Ahogyan ígértem, ma bemutatom a szorgos, és lelkes sütni vágyó asszonyoknak, és férfiaknak a igazi, hagyományos vajas tészta receptjét. Kicsit macerás, de nem kivitelezhetetlen, sőt!

receptvajasteszta_1.jpg

Elkészítése:

Először egy úgy nevezett vajas részt kell készíteni.
Úgy készítjük, hogy a vaj 80%-át a liszt 20%-át összekeverjük, majd felhasználásig a hűtőszekrénybe tesszük.
A következő rész az előtészta készítése.
Ez a megmaradt liszt és vaj, illetve az ecet, só, és a víz keveréke.
Akkor jó a tésztánk, ha csomómentes, gyúrásnál az edény, illetve munkaasztal falától elválik.
Az elkészült masszát kigömbölyítjük, felületét enyhén belisztezzük, majd késsel bevágjuk.
20-25 percig pihentetjük.
Most következik a vajas rész beburkolása az előtésztába.
Az előtésztát lóhere alakúra nyújtjuk, majd a közepére helyezzük a vajas részt.
A szemközti füleket egymásra hajtjuk, hogy végül egy batyu szerűséget kapjunk.
Az így kapott tésztát lisztezett munkaasztalon kinyújtjuk.
Egyszer szimplán, majd egyszer duplán hajtjuk a tésztát.

A két féle hajtás között a tésztát mindig el kell forgatni 90'-kal! 

Rövid ideig (kb.10-15 perc) pihentetjük.
Majd megismételjük a szimpla, illetve dupla hajtást.
(A vajas tésztát, tehát összesen négyszer hajtjuk.)


Az utolsó hajtás után megint egy 20-30 percig pihenni hagyjuk.

Felhasználásától függően 230-250'C-on sütjük a vajas tésztával készült termékeket.

Mint írtam is, a csokis rolókhoz bolti tésztát használtam, amit már nem kellett hajtogatnom, így nem tudtam fázis képeket készíteni, de találtam az interneten egy remek képet, ráadásul leírással.

Íme:szimpla.jpgdupla.jpgKép forrása: http://zsuzsasuti.blogspot.hu

Sweet tipp: ha a tésztát nem használjuk fel azonnal, akkor légmetesen lezárva nyugodtan eltehetjük a mélyhűtőbe. Ekkor célszerű, ha csak az első két hajtást végezzük el, és a másik kettőt pedig csak a tészta kiengedése után, a felhasználás elöttre hagyjuk.

teszta_1.jpg

NAGYON JÓ SÜTÖGETÉST, ÉS MÉG JOBB EREDMÉNYT KÍVÁNOK!

/Mademoiselle Marshmallow/



2 komment

Címkék: Csokis Roló

2013.10.09.
14:44

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Vendégváró Csokis Roló

Nem szeretek előre elkészített, gyári tésztákat használni, de mégis valamiért volt itthon egy csomag leveles tészta. Már jó ideje ott sínylődött szegény, ezért úgy gondoltam, hogy mivel kidobni azért mégse kéne, csinálok belőle valamit, amit az amúgy mecerás itthon készített hajtogatott tésztával nem mertem volna bevállalni, mert ha nem nem lesz jó a végeredmény, akkor azért sajnáltam volna a rászánt időt és energiát.

Tehát gondoltam egy merészet, és az általában sajtkrémmel töltött kis rolocskákat csokoládé ganache krémmel töltöttem meg.

Untitled-1_4.jpg
Egyszerűsége, és nagyzserűsége miatt neveztem el őket vendégváró rolóknak.

Elkészítése:

A vajas tésztánkat körülbelül 5-6 mm vékonyra nyújtjuk.
A felületét lekenjük tojással.
Két centiméter széles csíkokat vágunk, amiket egyesével feltekerünk a sajtosroló csövekre.
Sütés előtt újra lekenjük tojással.
Előmelegített 230'Cos sütőben aranybarnára sütjük. (kb. 7perc)
Miután kihűlt, óvatosan levesszük a rudakról.

Sweet tipp: a csőre úgy tekerjük fel a tésztát, hogy a következő réteg mindig az előzőnek az egy harmadát takarja.

rolok.jpg

A tejszínt forráspontig melegítjük. (nem forraljuk!)
A csokoládét feldaraboljuk, és a forró tejszínbe dobjuk.
Óvatosan elkeverjük, hogy egynemű legyen, majd folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a vajat.
Tablírozzuk, vagy néha-néha megkevergetve állni hagyjuk, hogy elérje a kívánt sűrűséget.(kb 1 óra)

A kész krémet csillagcsöves habzsákba töltjük, és belenyomjuk az üres rolókba.
A két szélére.nyomunk egy kis extra ganachet, majd a szórócukorba, jégcukorba, kókuszba, vagy bármibe ami nekünk tetszik megmártjuk a végeket.

Sweet tipp: ennél a receptnél az egyszerűség elve vezérelt, azonban a töltelékünket számtalan lehetőség szerint ízesíthetjük, választhatjuk például a levendulás trüffel alapját is.

csokisrolo1.jpg

Azoknak akik mégis ódzkodnának a bolti tésztától, a következő bejegyzésben bemutatok Nektek egy bevált vajas tészta receptet.

NAGYON JÓ SÜTÖGETÉST ÉS MÉG JOBB ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK!

/Mademoiselle Marshmallow/



Szólj hozzá!

Címkék: ganache vajas tészta tablírozás levendulás trüffel

2013.10.03.
08:00

Írta: Mademoiselle Marshmallow

A rózsa készítése

"Ki a rózsát szereti, tövisét is eltűri."

rozsaka.jpg

Amikor a sütemények, torták díszítése kerül szóba, sokan egyből a virágokra, azon belül is a rózsára asszociálnak. Már-már kicsit közhelyesnek, és unalmasnak tarthatnánk, a modern formatorták világában, ugyanakkor egyetlen egy tökéletesen elkészített rózsa is képes egy tortát hihetetlenül előkelővé, és sikkessé varázsolni.

Elkészítése:


eszkozok_1.jpgAmire feltétlenül szükséged lesz:

-bármilyen ehető, levegőn száradó massza
(pl: cukortészta, marcipán, fondant)

-golyós eszköz
(szirmok elvékonyításához)

-műanyag "sodrófa"

-2féle rózsa kiszúró

-kiskanalak

 

Sweet tipp: minél vékonyabbak a szirmok, a virág annál élethűbbnek látszik.

Elkészítése:

A masszát kinyújtjuk, egy kis részből pedig kialakítjuk a "bibét".
(kezünkkel kis gombócot gurítgatunk, aminek az egyik felét megcsípve elvékonyí

tjuk.)
Kiszaggatunk hét, ha teltebb rózsát szeretnénk, akkor tizenhárom szirmot.
A másik eszköz segítségével is szaggatunk, összesen két virágformát.
Minden kivágott részt elvékonyítunk a golyós eszköz segítségével.
A hét, vagy tizenhárom elvékonyított szirmot fektessük a kiskanalakra, és hagyjuk ott pihenni, amíg szükségünk nem lesz rájuk.Az egyik virágformának a közepére helyezzük a "bibét", majd a szirmokat szépen sorjában ráhajtjuk a bibére.

A másik virágforma sziromrészeit két oldalról felpöndörítjük, majd az egészet fejjel lefelé megfordítjuk.
Ezt az előbb elkészített bimbó alá tesszük, és úgy, mint az előbb, ennek a szirmait is felhajtogatjuk.

Itt meg is állhatunk, hiszen már így is elég szép a rózsánk.

Azonban, ha teltebb, kinyílottabb rózsát szeretnénk kapni, akkor folytassuk a hét szirom felhelyezésével. (Ha szükséges ecsettel egy kicsit vizezzük be őket, hogy jobban tapadjanak a bimbóra.)
A levegőn hagyjuk megszikkadni, és kész is!

golyos_1.jpgkulonbseg.jpg

 

 kanal_1.jpg

bibe.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 További képek hamarosan a galériában.

 

Sweet tipp: a gyakorláshoz, sőt később is bőven elég műanyag golyós eszköz. Akinek sikerül ráéreznie, az azzal is nagyon szépen el tudja vékonyítani a szirmokat, azonban később, ha valaki komolyabban szeretne ezzel foglalkozni, akkor megéri elgondolkozni a fémen, már csak azért is, mert az időtállóbb.

 

 

NAGYON JÓ GYAKORLÁST ÉS MÉG SZEBB EREDMÉNYT KÍVÁNOK!

/Mademoiselle Marshmallow/



Szólj hozzá!

Címkék: marcipán cukorvirágok golyós eszköz

2013.10.01.
12:47

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Cukorvirágok

....Most lehull a lepel a titkos projektről... ugyanis ezeknek a cukorvirágoknak az alapját, illetve magukat a virágokat csináltam szorgosan az elmúlt napokban. Ugyan van még hova fejlődni, de elégedett vagyok a végeredménnyel. 
cukorvirag.jpg

A torta körtés-kókuszos, és anyukám születésnapjára készült. Állítólag nagyon finom volt. Ezt én nem tudom, mert a hideg kiráz a körtétől, de a többiek elég hamar elpusztították. :)

A következő bejegyzésben megmutatom Nektek, hogyan is készülnek ezek a cukorvirág rózsák!

TOVÁBBI ÉDES NAPOT KÍVÁNOK!

/Mademoiselle Marshmallow/



Szólj hozzá!

Címkék: A rózsa készítése

2013.09.29.
21:00

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Bonbon készítés A-tól Z-ig

A bonbon készítés egyre nagyobb divat Magyarországon, sorra nyílnak az ezzel foglalkozó manufaktúrák, de azt kevesen tudják, hogy egy-két eszköz beszerzése, és egy kis gyakorlás után akár mi magunk is elkészíthetjük a saját csokoládé különlegességeinket. 
Ezért készítettem Nektek ezeket a fotósorozatokat, amiket tanulmányozva és a leírást hozzáolvasva, egy kis gyakorlással bárki elkészítheti álmai bonbonját!

1..jpg

Mint erről már korábbi bejegyzéseimben is írtam, a csokizás lelke a temperálás. 
Ezt sajnos nem tudjuk elkerülni, kivéve, ha igazi csokoládé helyett tortabevonót használunk.
2._1.jpg

Elkészítése:

Az eszközöket előkészítjük, a csokoládét letemperáljuk.
A polikarbonát formát eltisztítjuk, majd hősugárzóval enyhén felmelegítjük.
Merőkanál segítségével a forma kétharmadára öntjük a csokoládét, majd egy szélesebb spaklival egyenletesen szétterítjük a forma egész hosszában, hogy az összes kis lyukacska megteljen csokoládéval.
Az asztal szélén megütögetjük a formát, hogy a légbuborékok távozzanak.
A csokis edényünk fölé fordítjuk, fejjel lefelé a formát, és hagyjuk, hogy kicsöpögjön a felesleg, és csak a hüvelynek való csokoládémennyiség maradjon a formában.
(Ha magától nem folyna ki, akkor kicsit megütögetjük, majd a spaklival szépen lehúzzuk a felesleget.)
A formát fejjel lefelé az asztalra borítjuk, és kis idő elteltével onnan felemeljük, és hűtőbe tesszük.
Miután megszilárdult, nyomózsák segítségével tetszőleges töltelékkel töltjük.
Ezután, a hüvelyezéshez hasonlóan temperált csokoládét öntünk a forma kétharmadára,  amit a spaklival, egy határozott mozdulattal elkenünk.
Visszatesszük a hűtőbe.(képen nem szerepel..)
Dermedés után a formából kiborítjuk.
Igény szerint díszítjük, tálaljuk, és megesszük. :)

 

Sweet tipp: hősugárzó helyett hajszárítót is használhatsz, illetve a forma eltisztításánál vigyázz, hogy az ne maradjon vizes, a legjobb ha csak papírtörlővel kitörölgeted.

 

NAGYON JÓ GYAKORLÁST, ÉS MÉG SZEBB BONBONOKAT KÍVÁNOK!

/Mademoeiselle Marshmallow/



Szólj hozzá!

Címkék: csokoládé bonbon ganache temperálás bonbon készítés

2013.09.27.
12:39

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Cukorkás képkeret

Ma ismét egy "Csináld-Magad" tárggyal készültem Nektek, méghozzá egy képkerettel, természetesen cukorkás kivitelben. Megint nagyon egyszerű az egész, kell hozzá egy keret, szerintem ez a dekoráció jobban mutat egy ilyen álló, talpas képkeretnek, mint egy klasszikusabb falra szerelhetőnek. (de ez már ízlés kérdése.)

Amire szükség lesz:

-Képkeret
-Akrilfesték, két színben( pasztel árnyalatok)
-Ecset
-Színes kis cukorkák
-Pillanatragasztó

Elkészítése:

A képkeret oldalait befestjük az akrilfestékkel, felváltott színekkel, tehát, minden szemközti oldal legyen ugyanolyan színű. 
A talpat is befestjük. Itt eldönthetjük, hogy melyik szín domináljon, és ennek megfelelően fessük be; vagy akár fel is oszthatjuk a területet.
( Nekem az tetszik, ha a pereme van ellenkező színűre festve, az ad neki egy kis extra játékosságot.)
Miután a festék megszáradt, a keret négy sarkába cseppentsünk a ragasztóból, majd nyomjuk oda a cukorkát. Pár másodpercig tartsuk, hogy megköthessen, majd engedjük el.
Tegyünk bele egy számunkra kedves képet, vagy levelet, és kész is a dekoráció.

kepkeret.jpg

NAGYON JÓ FESTEGETÉST, ÉS MÉG JOBB EREDMÉNYT KÍVÁNOK!

/Mademoiselle Marshmallow/



Szólj hozzá!

2013.09.26.
10:19

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Titkos Projekt

Végre megérkezett egy várva-várt alapanyag, és elkezdhetem a munkát. Na ki találja ki, hogy mire készülök?

PicsArt_1380183089696.jpg

Nem sokára képek...:)

/Mademoiselle Marsmallow/



Szólj hozzá!

Címkék: cukorvirágok

2013.09.23.
19:49

Írta: Mademoiselle Marshmallow

Papírzsák hajtogatása tíz lépésben

Rengeteg szituációban szükségünk lehet eldobható papírzsákra, hogy csokoládéval, traganttal, tojásfehérjehabbal, vagy egyéb mázzal díszítsük sütijeinket, bonbonjainkat.
Elsőre az őrültbe kergeti az embert, de aki egyszer ráérez, az álmából felébresztve is el tudja készíteni.

Íme:

zsakkeszites_1.jpg

Sweet tipp: én sütőpapírból szoktam készíteni, de sokan celofánból csinálják, ki kell tapasztalni, hogy kinek melyik a kényelmesebb.

 

 

 

 

NAGYON JÓ HAJTOGATÁST ÉS MÉG JOBB EREDMÉNYT KÍVÁNOK

/Mademoiselle Marshmallow/



Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása